A népi jámborság evangelizáló ereje a Szentlélek műve – a pápa beszéde a kongresszuson
Vertse Márta – Vatikán
Beszédében a Szentatya rámutatott a népi vallásosság evangelizáló erejére. Emlékeztet a Megtestesülésre, amely a keresztény hit alapja, valamint hatással van a társadalom egészére, alkalmat teremt arra, hogy folyamatos párbeszéd jöjjön létre az egyházi és világi intézmények között – fejtette ki a pápa.
A térség számos civilizáció bölcsője, kulturális, vallási és történelmi útkereszteződés
„Nagy örömömre szolgál, hogy itt Ajaccioban találkozhatok Önökkel a „Népi vallásosság a Földközi-tenger térségében” kongresszus lezárásakor, amelyen számos tudós és püspök vett részt Franciaországból és más országokból” – kezdte beszédét Ferenc pápa, felidézve, hogy a térség számos civilizáció bölcsőjét képviseli. Kiemelte a görög-római és a zsidó-keresztény civilizációt, amelyek tanúskodnak a Földközi-tenger, a három kontinens közepén fekvő nagy „tó”, kulturális, vallási és történelmi jelentőségéről. Mind a görög, mind a latin klasszikus irodalomban a Földközi-tenger gyakran ideális helyszín volt a mítoszok, mesék és legendák születéséhez. A filozófiai gondolkodás és a művészetek, valamint a hajózási technikák lehetővé tették a Mare nostrum civilizációi számára, hogy magas kultúrát fejlesszenek ki, kommunikációs útvonalakat nyissanak meg, infrastruktúrákat és vízhálózatokat építsenek, sőt, összetett jogrendszereket és intézményeket hozzanak létre, amelyek alapelvei ma is érvényesek.
Ezen a térségen nyilatkoztatta ki magát Izrael Istene, Isten Fia itt testesült meg
A Földközi-tenger és a Közel-Kelet közötti térségben született az Izrael Istenéhez kötődő vallás - mutatott rá a Szentatya. Izrael Istene kinyilatkoztatja magát az emberiségnek, és folytonos párbeszédet kezd népével, amely Jézus, az Isten Fia egyedülálló jelenlétében csúcsosodik ki, aki végérvényesen megismertette az Atya, Jézus és a mi Atyánk arcát és aki beteljesítette az Isten és az emberiség közötti szövetséget. Több mint kétezer év telt el Isten Fiának megtestesülése óta, amely után sok korszak és kultúra váltotta egymást. A történelem bizonyos pillanataiban a keresztény hit meghatározta a népek életét és a politikai intézményeket is, míg napjainkban, különösen az európai országokban, úgy tűnik, hogy az Istenre vonatkozó kérdés egyre inkább elhalványul, egyre közömbösebbek vagyunk Isten jelenléte és Isten Igéje iránt – állapította meg Ferenc pápa. A keresztény és a világi kultúra szembe állítása helyett – ami egy hiba – fontos felismerni e két látóhatár közötti kölcsönös nyitottságot: egyrészt a hívők nem erőltetik rá másokra hitüket; másrészt a nem hívők gyakran keresik az igazságot, az igazságosságot és a szolidaritást, az élet értelmét, titkát és a közjó alapvető értékeit.
A népi jámborság emlékeztet a Megtestesülésre, a keresztény hit alapjára
A népi vallásosság szépségét és fontosságát elemezve Ferenc pápa utalt Szent VI. Pál pápa Evangelii nuntandi k. apostoli buzdítására (vö. Szent VI. Pál, Evangelii nuntiandi k. apostoli buzdítás, 48). Éppen VI. Pál változtatta a „vallásosság” nevet a „népi jámborság” formára. A népi „jámborság” egyrészt emlékeztet bennünket a Megtestesülésre, mint a keresztény hit alapjára, amely mindig egy nép kultúrájában, történelmében és nyelvében fejeződik ki, és egy élő közösség szimbólumai, szokásai, rítusai és hagyományai által él tovább a nemzedékekben. Másrészt olyan embereket is vonz, akik nem gyakorolják buzgón hitüket, de mégis megtalálják benne saját gyökereiket olyan eszmékkel és értékekkel együtt, amelyeket hasznosnak tartanak saját életük és a társadalom számára.
A népi vallásosság feltárja Isten jelenétét a történelem élő testében
A népi vallásosság, azáltal, hogy a nép kultúrájában gyökerező egyszerű gesztusokkal és jelképes nyelvezettel fejezi ki a hitet, feltárja Isten jelenlétét a történelem élő testében, erősíti az egyházzal való kapcsolatot, és gyakran előmozdítja a kultúrák találkozását, alkalmat adva rá, hogy a hit valóban megtestesüljön az életben, a történelemben és az ünnepben. Itt megjegyezte a pápa, hogy amikor a jámborság nem ünnepi, annak nincs jó szaga, s ha az nem a néptől jön, az akkor mesterkélt. Pascal szerint elég a nép apró lépéseire tekinteni, „ahogy szentelt vizet hint magára és misét mondat”. Tehát az igazi népi jámborság bevonja a kultúrát.
A népi jámborság tevékeny evangelizáló ereje
A pápa itt ismét idézett Evangelii gaudium k. apostoli buzdításából: „A népi jámborságban ragadható meg az a mód, ahogyan a megkapott hit megtestesül egy kultúrában és folytonosan továbbadja magát”, és így benne „egy tevékeny evangelizáló erő rejlik, amelyet nem szabad alábecsülnünk, mert ez a Szentlélek művének félreismerése volna” (Evangelii gaudium k. apostoli buzdítás, 123; 126). A pápa szabadon idézte Fülöp diakónus szolgálatát, aki okoskodás helyett megkeresztelte az etióp Kandaké szolgáláját. A népi jámborságot egyes csoportosulások saját identitásuk megerősítésére használhatják fel, kirekesztést táplálva. Mindez arra szólítja főként a lelkipásztorokat, hogy éber figyelemmel kövessék a vallásos élet népi megnyilvánulásának formáit – buzdított rá a Szentatya.
A keresztény hívők „konstruktív állampolgársága”
Amikor a népi vallásosság közvetíti a keresztény hitet és egy nép kulturális értékeit, akkor ez visszahat az egész társadalomra, valamint a politikai, társadalmi és polgári intézmények és az egyház közötti kapcsolatokra is – állapította meg Ferenc pápa. A hit nem magánügy, de a hit privatizálása eretnek dolog, a hit tehát elkötelezettség és tanúság az emberi növekedés, a társadalmi fejlődés és a teremtett világ gondozása érdekében, a szeretet jegyében. A Szentatya felidézte azokat a szolidaritási létesítményeket, amelyek az évszázadok során a keresztény hitből, az evangélium és a szentségek által éltetett közösségi életből születtek, mint a kórházak, iskolák, egészségügyi központok – Franciaországban sok ilyen van! – jegyezte meg a pápa, majd rámutatott, hogy a körmenetek, imák, a testvériségek jótékonysági tevékenysége, a rózsafüzér közösségi elimádkozása és az áhítat egyéb formái mind táplálják a keresztényeknek ezt a „konstruktív állampolgárságát”. A „jótett merészségének” közös talaján a hívők együtt munkálkodhatnak a világi, civil és politikai intézményekkel minden embert szolgálva, kezdve a leginkább rászorulókkal, az átfogó emberi növekedésért és ennek a „Szépség Szigetének” („Île de beauté”) a megőrzéséért – utalt a pápa Korzika nevére, ahogyan a helyiek hívják szülőföldjüket.
XVI. Benedek pápa tanítása az egészséges laicitásról
Ezért nem statikus, hanem dinamikus laicitás kidolgozására van szükség, amely képes alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, elősegítve a polgári és egyházi hatóságok állandó együttműködését az egész közösség javára – szögezte le a pápa, utalva elődje, XVI. Benedek pápa tanítására, miszerint az egészséges laicitás „azt jelenti, hogy a vallást megszabadítjuk a politika terhétől, és az utóbbit a vallás hozzájárulásával gazdagítjuk, fenntartva a szükséges távolságot, a világos megkülönböztetést és a szükséges együttműködést a kettő között”. [...] Egy ilyen egészséges laicitás garantálja, hogy a politika a vallás eszközként való kihasználása nélkül működhet, és hogy a vallás szabadon élhet anélkül, hogy az érdekek által diktált politika terhelné, mely néha nincs összhangban a vallási meggyőződésekkel, vagy akár azokkal ellentétes. Ezért szükséges, sőt elengedhetetlen az egészséges laicitás mindkettő számára” (Az Egyház Közel-keleten, szinódus utáni apostoli buzdítás, 29). Tehát XVI. Benedek szerint: egészséges laicitás, de a vallásosság mellett!
Legyen állandó párbeszéd az egyház és a polgári intézmények között
A Korzika szigetén nagyon mélyen gyökerező népi vallásosság – ami nem babonaság – a felszínre hozza a hit értékeit, ugyanakkor kifejezi a népek arcát, történelmét és kultúráját. Így a vallási és a laikus világ, az egyház és a polgári és politikai intézmények között állandó párbeszéd alakul ki – mutatott rá a pápa, megállapítva, hogy a korzikaiak erényes példát mutatnak Európában. Csak így tovább! – bíztatta őket, a fiatalokat pedig arra bátorította, hogy még aktívabban vegyenek részt a társadalmi-kulturális és politikai életben, a közjó iránti szenvedély lendületével. A lelkipásztorokat és a híveket, a politikusokat és a közélet képviselőit pedig arra buzdította, hogy mindig maradjanak közel az Istenhez, a paptársaikhoz, az emberekhez, hallgassák meg szükségleteiket, vegyék észre szenvedéseiket. Végül Ferenc pápa annak a reményének adott hangot, hogy ez a népi vallásosságról szóló kongresszus mindannyiuknak segítséget nyújt, hogy újra felfedezzék hitünk gyökereit, és arra ösztönöz, hogy megújult elkötelezettséget vállaljanak az egyházban és a civil társadalomban, az evangélium és minden polgár közös javának szolgálatában. A Szentatya azért fohászkodott Máriához, az Egyház Anyjához, hogy kísérje és segítse őket útjukon.
